1457. április 8-án született, mikor elkészült az a kastélyerőd, amelyet Ota Dokan, a Muromacsi-korszak jeéentős hadvezére, védelmi célokkal építetett; s ezt a helyet Edonak ("folyótorkolat") nevezte el. Dokan uralma alatt Edo gyorsan fejődött, s Kauto tartomány kulcsfontosságú, virágzó városává vált. Dokan halála után rohamos hanyatlás következett 1590-ig, amikor az első Tokugava hadvezér, Iejaszu székhelyéül választotta.
Erre az évre esik a japán nemzeti egység megteremtése is.
1603-ban Iejaszu lett a sogun, kormánya székhelye pedig Edo. A főváros azonban a császár székhelye, Kioto maradt.
Az 1603-1867. közötti időszakot, az elszigetelődési politika századait, a japán történelemben Edo-korszaknak nevezik. 1853-1854-ben Perry amerikai tengernagy flottája kikényszerítette a japán kikötők megnyitásást.
1868-ban Mucuhitó Meidzsi császár véget vetett a sogunok uralmányak, s székhelyét Edoba helyezte át.
Edo ekkor kapta új nevét, mégpedig úgy, hogy megtartsa Kioto nevének valamennyi szótagját.
A név jelentése: "keleti főváros".

1898. október 1-én lépett életbe a fővárosi közigazgatás. A város lakói ekkor nyerték el a polgármester-választás jogát, amelynek emlékére október 1-ét még ma is, mint a "tokioi polgárok napját" ünneplik.

A II. világháború pusztítását követően az igen gyors ütemű gazdasági fejlődés alapján a japán főváros ismét a világ egyik leggyorsabban növekvő városává vált.

Forrás: A világ fővárosai