Rockman.exe Data 

1.rész – A váratlan véletlen

2008 tavaszában, egy hűvös, pénteki délutánon vette kezdetét egy kaland, amire égen földön, egyaránt, senki sem számított. Főhőseink egyike, Netto Hikari szobafogságot kapott anyjától, aki időközbe mérhetetlenül szigorú és zsarnokoskodóvá vált, mivel fia szófogadatlan és suli-ellenes lett. Hiába, a tinédzserkor ezzel jár.

A fiú éppen a matek házijával küszködött, ami kivételesen nehezen ment, mivel Net Navi – je, Rockman ellenszenves, becsmérlő tekintettel figyelte Netto –t a fiú szobájának legmagasabb polcáról. Így azt az érzést keltette, mintha ő lenne a kínai császár, operátora meg valami mihaszna szolga. Épp amikor kiabálni készült, hogy kiengedje a rászabott büntetés okozta feszültséget s lelki sérelmeket, egy zajos csörrenés hallatszott. Netto így is felordított, csak immáron puszta meglepetésből. Sőt, annyira hirtelen érte őt ez a hangos zaj, hogy hátra is esett a székében.

-         Jaj, Netto-kun – sóhajtott fáradtan Rockman, ingatva fejét, ami kifejezetten irritált a földön fekvő operátort. – Üzeneted érkezett Meiru-chantól. Ha nem lennél túl elfoglalva azzal, hogy gonosz szemeket meressz rám, talán még meg is nyitnám neked. Ja, és persze le kéne venned innen és ott hagyni az asztalodon. Nem szeretem a magaslatokat.

-         Hú, Rockman, túl sokat kérsz – csóválta a fejét Netto, miközben feltápászkodott.

-         Hát, szerintem egy levélért a mi szeretett Meirunktól megérné! – vigyorodott el mindent tudón Rockman. A fények úgy estek az arcára (még a PET – en belül is), hogy a szeme alatt két „karikányi” árnyék-csík virított.

-         Hát, ha már ilyen szépen megkérted… - vágott pofákat Netto, majd rátérdepelt az asztalára és leemelte a PET – jét, amiben Rockman tartózkodott, szobája legfelső polcáról. – Na, nyisd meg nekem azt az üzenetet, te plépofa.

-         Megnyitom, édes operátorom – vigyorodott el Rockman, és a következő pillanatban az ő (Netto-szerint) idegesítő „pofája” (megint Netto fogalmaz) helyett végre a levél jelent meg a kijelzőn.

Szia, Netto!

Hallom, anyád bezárt. Igazából, tudom, hogy ez nem fog jólesni, de szerintem abszolúte jót fog tenni – a jegyeidnek legalábbis. Ezt annak ellenére mondom, hogy  járunk…

Hogy rohadnál meg, gondolta pillanatnyi mérhetetlen idegességében Netto, és ez inkább Rockmannek szólt, aki arca időközben ismét feltűnt a képernyőn, s amin egy orbitális vigyor virított.

Csak azt sajnálom, hogy így nem megyünk el moziba a hétvégen. Vagy Roll rosszul hallotta, és hétvégére kiengednek?

Puszi, Meiru

Egyébként hallottam még valami más érdekeset is. Emlékszel az ovis barátnőnkre, Shuu Mikomi – ra?

Francokat, gondolta magában Netto, akinek a memóriája egy szenilis öreg nénijével ért fel, vagy még azzal sem, s ezzel Meiru is tisztában volt… Netto már olvasott is tovább.

Úgy tudom, vagyis, Shelby Wong (róla csak tudod hogy ki… áh, bár biztos nem!) azt mondta, hogy Shuu ideköltözik a városba és már hétfőn velünk fog járni egy suliba és ugyanabba az osztályba. Hát nem lenne szuper? De lehet, hogy csak kamu az egész. Shelby sokszor hord össze mindenféle hülyeséget, ismered… bár remélem, ez nem az! ;) Emlékszel, amikor Shuu –t véletlenül leöntötted málnaszörppel és ő még három tojást vágott az arcodba válaszként, aztán az egész ovi kajacsatába szállt? Komolyan, még most is kacagok rajta!

Remélem, most már eszedbe jutott, ki kicsoda ;)

Netto arcára akaratlanul is egy mosolyt ült ki, mire a levél végére ért. Meg se hallotta net navijének gonosz megjegyzéseit, és már gépelte is a választ PET – jének vadonatúj változatán, amibe billentyűzet is volt építve.

Szia, Meiru!

Igen, már eszembe jutott, ki kicsoda. :D De lehet, hogy Shelby kivételesen igazat mondott, elvileg az apjának vannak valami „ultra klassz” (most őt idézem) kapcsolatai, és akár mekkora hazudós is, és annak ellenére, hogy tökre utálta Shuu –t még lehet, hogy igazat mond. Ilyen hírrel a franc nem dicsekedne el, a fél város ismerte és bírta Shuu – t amikor még itt élt. Most már nagyjából senki sem, de, majd ha visszajön, ez 100% megváltozik. ;)

És arra emlékszel, amikor nem tudtatok elaludni a napköziben és kitaláltátok, hogy lilára festitek a hajam vízfestékkel meg copfokat csináltok nekem miközben az óvónő elment kávéért meg egy napilapért? És csak azért, hogy ne unatkozzatok (ezt ti mondtátok!!!)? Az anyám a vitrinbe őrzi a képet, mert a gyerek (Shuu) még le is fotózta… a fényképezőgépet egyébként honnan is szedte? Tudod, én aludtam akkor… de a tanár arcára emlékszem, amikor sikított. J Az keltett fel engem is meg az óvoda többi részét is.

Na de elég ennyi Shuu – ról, én elviszlek moziba holnap, hidd el nekem. Csak nem tudlak fuvarozni, mert ha a kocsival tűznék el azt anya tutira észre venné. Szóval, ha ez nem probléma, én 8:30 – kor várlak a moziban. Ha van kedved, hívd el a haverokat és utána bemehetünk a szemközti diszkóba. ;)

A döntés a tied! ;)

Netto

Rockman „elmentette”, vagyis megtartotta kelletlen megjegyzéseit Netto regényének – bocsánat, válaszlevelének – befejezéséig. Utána addig bombázta beszólásokkal, amíg Netto idegességében (mert megint elfelejtette az egyik nehéz matekpélda megoldását Rockman áriái és ricsajai miatt) a földhöz nem csapta, majd kihajította az erkélyre senyvedni. Rockman ordítozásai az üvegen keresztül már sokkal elviselhetőbbek voltak.

Netto agya viszont a matek helyett a Shuu Mikomi-ügyön agyalt. Be kellet vallania, mérhetetlenül kíváncsi volt, milyen lett az az édes lány az évek során. Elvégre is, egy ember 5 és 15 éves énje között rengeteg különbség van. Merengett még ezen egy kicsit, majd, amint rájött, a helyes válaszra úgysem jön rá magától, inkább visszatért a matekhoz, és visszahozta a PET – jét a lakásba, nehogy amikor kiteszi a lábát szombat este a szomszédok hangos kérdezősködésbe kezdjenek, hogy tegnap délután miért rakta ki a szegény kis Rockmant az erkélyre.

-         Tudtam, hogy nem fogod betartani, amit ígértél – duzzogott Rockman, mikor Netto újra elhelyezte a szobája legmagasabb polcán.

-         Mit is ígértem? – kérdezte fáradt-agyúan Netto.

-         Tudod is te azt – csóválta a fejét rosszallóan Rockman.

***

-         Na, nem várod már a suli kezdést? – kérdezte Meiru hétfőn reggel, mikor Netto ajánlkozott, hogy reggel elkísérje az iskolába, még ha ez korán kelést is jelentett.

-         Miért várnám? – kérdezte vigyorogva Netto.

-         Hát, mert ma derül ki, Shelby csak kamuzott e vagy Shuu tényleg velünk fog járni suliba. – felelte Meiru.

-         Ja, igen – bólintott Netto, de egyáltalán nem volt kedve a témához… Meiru viszont csak nem hagyta nyugodni. – Úgy őszintén, nem hiányzik neked, hogy amikor velünk volt, mindig történt velünk valami, sose volt nyugi?

-         Dehogynem – mormogta Netto kelletlenül és Meiru számára érthetetlenül.

-         Micsoda?

-         DEHOGYNEM! – ordította Netto, majd otthagyta a barátnőjét, szótlanul, az iskola bejárta előtt.

-         Hát ez hülye – csóválta a fejét Meiru, de már hozzászokott Netto meggondolatlan és rendszeres hiszti rohamaihoz, és nem vette már őket a szívére. Rögtön csatlakozott legjobb barátnőjéhez, Yaitóhoz, aki időközben magasra és vékonyra nőtt, hogy kibeszélhessék Netto iménti hisztijét. Hát, senki sem szent.

Aznap Shelby valami okból kifolyólag elégedetten, sőt, nagyképűen, tette meg a mindennapos fészkelődési ceremóniáját a tanárnak aznap, Dekao megállapítása szerint. Shelby ugyanis aznap olyan elégedett volt múltbéli pletykálásaival, hogy olyan még nem volt életében ezelőtt!

Dekao gyorsan elfordította a fejét, nehogy tovább keljen nézni Shelby nagy, mozgó hátsóját. Pfuj!

-         Háj Netto – köszönt legjobb haverjának Dekao unottan. – Ne nézz balra, vagy meglátod életed leggusztustalanabb rémálmát valóságban. Én már mindjárt hányok.

-         Szuper – mormogta Netto.

-         Mi van, ember? – verte hátba Dekao a testes karjával Netto –t. – Meiruval összevesztél megint, igaz?

-         Francokat! Egyszerűen csak állandón arról a hülye Shuu – ról beszél, és szászázalék célozgat, hogy milyen jó lenne, ha én most vele járnék helyette…

-         Hát haver, szerintem megint csak…

-         Khm-khm, diákok! – csapta össze két tenyerét Mariko-sensei, az osztályfőnökük. – Fontos bejelenteni valóm van számotokra.

-         Ajaj… - szólalt meg valaki az osztályból, és páran felnevettek. Netto csak sóhajtott. Csak reménykedni tudott, hogy valami jót fog bejelenteni a tanárnő. – Új diák érkezik az osztályotokba!

Netto azon nyomban felkapta a fejét. Dekao meg is kérdezte, mi van – Netto általában nem szokott ilyen izgatott lenni semmi iránt sem.

-         Már régebben is élt itt, csak el kellett költöznie, miért édesapja munkáltatója áttranszferáltatta őket Shaul City – be. Egészen hat évet éltek ott, de a szülőknek hiányozni kezdett a régi élet, ezért megkérték a munkáltatót hogy engedje meg, hogy visszaköltözhessenek és ott dolgozzon… Köszöntsétek vissza Den Tech Citybe Shuu Mikomit!

Netto már akkor is tudta, hogy ki lesz az új jövevény, amikor Mariko-sensei belekezdett a mondandójába. Amikor meg már ott tartottak a dolgok, hogy a bizonyos lány lassan kinyitja az ajtót és belép az osztályterembe már majdnem a padra állt, csakhogy jobban láthassa gyerekkori barátját. Netto egy rettentően kíváncsi természet volt.

Netto bizony nagyon ledöbbent, amikor szemügyre vehette végre a lányt. Úgyszintén az, aki ezelőtt ismerte és jó barátságba volt vele. Hosszú, vörös haja, amit általában két copfban hordott (vagyis hordatta vele az anyja) most nyakközépig le volt vágatva, amolyan tépázott stílusban. Az arcáról lerítt, hogy nehéz napokat tudhat maga mögött, amit egy naiv ember az utazás fáradtságainak titulát volna, mivel Shaul City köztudottan megszámolhatatlan mérföldekre volt építve Den Tech Citytől. De ha az a naiv ember a lány szemeit is megfigyelte volna, észrevette, hogy azok csillogtak, bizonyára örömében, hogy végre visszatérhet régi lakhelyére. Nettónak nem voltak rossz sejtései a lánnyal kapcsolatban, de annyit mindenképp észrevett, hogy valami nem volt rendben a lány lelkével. Sütött róla.

-         Sziasztok – köszönt nekik kedvesen, s olyan mosolyt öltött fel, hogy a hófehér fogai megcsillanhattak az ablakokon besütő napfényben. Uff! Fogszabályozója is volt… de biztos nem ez viselte meg ennyire.

-         Heló… - morajlottak fel páran az osztályból.

-         Kérlek, mutatkozz be és mesélj az élményeidről Shaul Cityben. Biztosra veszem, a jövőbeli diáktársaidat érdekli egy olyan messzi város, hogyismondjam, „kúltúrája”, mint Shaul City - é

-         Öhh, oké – bólintott Shuu. – Na, mit akartok tudni? – fordult az osztályhoz Shuu.

-         Hát… - sóhajtott Yaito.

-         Hol is van az a város? – kérdezte valaki, mielőtt Yaito még befejezhette volna a kérdését. Páran felnevettek. Shuu nem látszott, hogy zavarná.

-         Hát… elég messze innen. Repülővel is minimum nyolc óra, az újabb fajtával. Mi a régivel jöttünk, azért vagyok ilyen fáradt. – miközben beszélt, a szempillái megrebbentek, ami, Netto úgy tanulta, lódítást vagy szemen szedett hazugságot is jelenthetnek. – A térképen meg tudom mutatni, ha nagyon érdekel.

-         Na és milyenek ott az emberek? – kérdezte valaki más.

-         Hát… nem olyanok, mint itt – vihogta Shuu. – Nagyon korán érnek. Szóval, egy öt éves ott kábé olyan, mint itt egy tíz éves, és ezt most nem becsmérlésként mondom. Néha elég előnyös, tényleg.

-         Ez okozott problémákat a beilleszkedésben, Shuu? – érdeklődött Mariko-sensei. Netto belül kezdte nagyon sajnálni a szegény lányt. Ha neki ugyanilyen – vagy legalábbis hasonló procedúrán kellett volna túl esnie, mielőtt leülhet egy új suliban, ahol ő a Rég Nem Látott Kis Kedvenc tuti dobott volna egy hátast.

-         Hát, nem nagyon – felelte Shuu, olyan ha-az-lett-volna-se-mondanám-el-magának hangnemben.

-         További kérdések, gyerekek? Szeretném elkezdeni az órát. Sajnálom, Shuu.

-         Semmi gond. – szólt Shuu.

-         Na, gyerekek, kérdések?

Az diákok rázták a fejüket.

-         Rendben, akkor Shuu, kérlek, ülj le. A hátsó sorban van pár szabad hely, azok közül szabadon választhatsz. – mosolygott Mariko-sensei, s Shuu kénytelen-kelletlen viszonozta a gesztust. Majd ment s helyet foglalt a legközelebbi helyen és belepakolta a tankönyveit a padjába. Majd várta Mariko-sensei további „utasításait.”

-         Matek lesz az első, Shuu. Majd kérd el valakitől az órarendjét, hogy lemásolhasd. Sajnos az iskola fénymásolója pillanatnyilag nem üzemel.

-         Rendben – bólintott Shuu.

-         Akkor vegyétek elő a matek könyveiteket, gyerek! – tapsolt egyet a kezével Mariko-sensei. – Szóval, múltkor ott tartottunk, hogy…

-         Hé, Shuu – fordult hátra Netto – még milyen szerencse, hogy a lány mögötte foglalt helyet. Így legalább tudtak óra közben dumálni.

-         H – Netto! – suttogta izgatottan, s a szemei ismét csillogtak.

-         Hali – vigyorgott Netto.

-         Netto, légy szíves előre fordulni, ha megkérhetném…

-         Nem kérheted… - poénkodott meglehetősen halkan Netto, hogy csak Shuu halja, aki halkan vihogott erre.

-         Majd beszélgethettek szünetben, gyerünk, tessék előre fordulni Mr Hikari, vagy megint kiküldelek az óráról! – tapsikolt a kezeivel Mariko-sensei ismét.

-         Bocsesz, a banya zsarol… bár elég kecsegtető… nem kéne elviselnem…

-         HIKARI!

-         Na mindegy – azzal előfordult, s Shuu visszatartott egy halk kuncogást, nehogy a végén az első napján máris kiküldjék az óráról.

-         Na végre, köszönöm szépen! Akkor, tessék megoldani a táblán lévő harminc feladatokat óra végére. Mindegyikhez kérem, hogy írja le a feladatot, a választ, és azt, hogy hogyan kapta meg a választ. Ha először rosszul számoltátok ki az eredményt, csak azután jöttek rá, azt is írjátok le. Az óra végére kérem a füzeteket.

Meiru furcsállóan nézte végig Shuu –t. Rengeteget változott – olyannyit, amennyire sosem mert volna gondolni. Legalábbis hajilag és arcilag, ami nála sokat jelentett. Első pillantásra megállapította, hogy sokkal zárkózottabbá vált, mint kiskorában volt… Meiru az ilyeneket egyszerűen csak észrevette.

-         Sakurai kisasszony, kérem, dolgozzon, mint az osztály többi része!

-         Igenis, tanárnő.

-         Na, ezt már szeretem hallani! – jelentette ki elégülten Mariko-sensei.

To be continued...